A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata

Szakmai látogatás a MegaLux csapatnál

2015. május 16. - solarboatteam

A 2014-ben, a Hungexpoban megrendezett Automotive Hungary kiállítás TechTogether versenyén ismerkedett meg csapatunk néhány tagja a Kecskeméti Főiskola Megameter csapatával, járművével és tevékenységével. A versenyzés adta közös gondolatok végül egy meghíváshoz vezettek a Megameter részéről, melyet örömmel fogadtunk.

kep.png

2015. februárjában látogattuk meg a Kecskeméti Főiskola Járműtechnológia Tanszékét, azon belül is a versenycsapatok műhelyeit, ahol Kutasi Zoltán vezetett körbe bennünket. Zoltán a Megameter tagjaként évek óta járműépítésen dolgozik; csapatával sorozatosan dobogós helyezéseket, különdíjakat érnek el a Shell Eco-marathonon és hasonlóan rangos versenyeken. Jelenleg az Ausztráliában megrendezett World Solar Challenge versenyre készülnek első autójukkal, MegaLux néven.
Látogatásunk során a kapcsolatépítéssel, csapatversenyekkel és csapatvezetéssel kapcsolatban folytattunk tapasztalatcserét; emellett a kompozit váz készítés, valamint napelemes elektronikai rendszerek is szóba kerültek. Látogatásunk zárásaként a MegaLux műhelyében szemügyre vehettük többek között az általuk épített kompozit karosszéria gyártó szerszámait, valamint a gyártás során használt klímakamrát is.
A csapattal igyekszünk a továbbiakban is kapcsolatot ápolni, és sikeres részvételt kívánunk számukra a World Solar Challenge versenyen!

A csapatról bővebben: http://mega-gamf.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://solarboatteam.blog.hu/api/trackback/id/tr787436314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.