A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata

BME Solar Boat Team

Hello Visegrád

Írta: Kiss Bernadett

2017. április 07. - kunlevi

Rövid, de annál tartalmasabb pályafutása alatt újabb mérföldkőhöz érkezett a Csapatunk. Az elmúlt hétvégén ugyanis megrendezésre került az első BME Solar Boat Team csapatépítő hétvége. A számos elfoglaltság, illetve a tervezői- kivitelezői munkák miatt majd két évet kellett várni rá, de bátran kijelenthetjük, megérte.

solar.jpg

Péntek délután ha nem is teljes létszámmal, de elindult a Csapatunk, hogy bevegye Visegrádot. A Volkswagen támogatásának köszönhetően két autóval vághattunk neki a kis közösség építő vakációnknak azzal a céllal, hogy jobban megismerjük egymást. A novemberi időszakot követően lassan, de biztosan kialakult az új, jelenleg 25 fős Solar Boat Team, így itt volt az ideje, hogy a rövid ismerkedős esteket megtoldjuk egy hétvégével. A tervezői munkák már javában zajlanak, azonban a valós közös építés, kivitelezés csak ezután veszi kezdetét a műhelyben. Szerettük volna ha ekkora, már nem csak egy munkacsoport áll össze, hanem igazi csapatként a munka és egymást iránt is elköteleződünk. Ennek megalapozásához pedig minden adott volt Visegrádon. Amellett, hogy volt bőven móka és kacagás, természetesen a szakmaiságot sem hagytuk itthon.

 

A hétvége felvezetéseként biztosra mentünk és ismerkedős, kötelezően mindenkivel társalgós játékokkal kezdtünk, hogy a későbbiekben már ne legyen új és régi csapat, csak egy nagybetűs CSAPAT. Ennek megpecsételéseként kiosztásra kerültek a frissen elkészült zöld pólók, illetve a pulóverek is. Az újdonsült ünnepi ruhánkat felöltve, pedig már kezdetét vehette a kultúrált mulatozás.  

Szombaton bebizonyítottuk, hogy nem csak a vízen, de a szárazföldi terepen is helytállunk! Röpke pár óra és jó néhány hegymenetben leküzdött kilométer után nem csak a Visegrádi várat, de a bob pályát is bevettük.  Közel 15 kilométer megtételét követően pedig előkerülhetett a csapat szakmai élete is. Az este nyitásaként nem csak a feladatok kerültek átbeszélésre, de a fejlődés és a még hatékonyabb együttműködés is kulcsszerepet kapott.

solar_1.jpg

A hétvége zárásaként méltó módon ünnepeltük meg az eddig elért eredményeket, sikereket és azt hiszem bizton állítható, hogy egy még összeszokottabb csapattal vágunk neki az idei versenyidőszaknak.

Viszlát Visegrád, hello Monaco!

A bejegyzés trackback címe:

https://solarboatteam.blog.hu/api/trackback/id/tr6412408823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása