A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata

BME Solar Boat Team

Budapest Boat Show, ahol megéri kikötni

A BME Solar Boat Team is része volt a 26. Budapest Boat Show eseménynek

2017. február 28. - kunlevi

A Budapest Boat Show jóvoltából idén is a kiállítók között jelenhetett meg a BME Solar Boat Team. A 2017-ben, immár 26. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen több mint 80 vitorlás, elektromos és motoros hajó mellett, helyet kapott csapatunk első napelemes hajója, Rosana is.

stand1.jpg

Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötőjében február 23. és 26. között a szabadidős hajózásé volt a főszerep, ahol a hajók mellett, iskolák, kikötők, felszerelések és szolgáltatások is lehetőséget kaptak a megjelenésre. A hajózásban és a vízi sportokban egyaránt szezonnyitó rendezvényként számon tartott Budapest Boat Show kiállítóterében, a már jól ismert Generali Kikötő Színpad mellett, kialakításra került egy Programsziget is. A fő tematikával kapcsolatos vízi sportok a Programsziget 40 négyzetméteres medencéjében mutatkozhattak be, míg a szakmai programok, díjátadók, valamint a filmvetítések a Generali Kikötő Színpadán zajlottak. A szakmai előadások keretében csapatunk lehetőséget kapott, hogy a magyarországi hajózásban érdekelt közönség előtt is bemutatkozhasson.

A 2014-es alakulást követően, tavaly elsőként képviselhette a BME Solar Boat Team hazánkat egy-egy nemzetközi versenyen Hollandiában, illetve Monte-Carlóban. A sikeres részvételt követően csapatunk célja a fejlesztés, valamint a további versenyeken való megmérettetés. 2017 júliusában Monacoban a Hungexpon is kiállított Rosanaval száll csapatunk újra versenybe, ahol a Solar Boat Challenge 3 versenyszámában; szlalom, hosszútáv és gyorsulási futamokon bizonyíthatjuk, hogy a szerzett tapasztalatokat a fejlődés útjába állítottuk. 2018-ban az új hajó kivitelezése, valamint a szárnyak fejlesztése kerül a fókuszba, hogy a Hollandiában megrendezésre kerülő Dutch Solar Challengen is bizonyíthassunk.

20170223_150206000_ios.jpg

A kiállítás egész időtartama alatt a standunknál a hajó fejlesztéséért felelős három csoport; a gépészet, az elektronika és a marketing-gazdaság tagjai egyszerre képviseltették magukat, hogy minden felmerülő kérdést megválaszolhassanak.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a lehetőséget a Budapest Boat Show szervezőinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://solarboatteam.blog.hu/api/trackback/id/tr10012302903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása