A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata

BME Solar Boat Team

Hajós tapasztalatok a Delfti Műszaki Egyetemen

2015. május 10. - solarboatteam

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának négy hallgatója, köztük csapatunk két tagja az ATHENS program keretében vett részt egy hetes részképzésen Hollandiában. A kurzusok a Delfti Műszaki Egyetemen zajlottak, mely kiváló képzési színvonala mellett hallgatói projektjeiről is híres - többek között az évek óta sikeresen szereplő TU Delft Solar Boat Team munkásságának köszönhetően. A csapat készségesen fogadott bennünket, miután felvettük velük a kapcsolatot, és így két órás látogatást tehettünk az Egyetem csapatainak szállást adó műhelyben.

13 projekt, többek között Formula Racing Team autó, versenymotor, üzemanyagcellás Formula Zero autó, 130 km/h-s sebességet elérő kerékpár, valamint rakéta építés zajlik az épület falai között. Itt kapott helyet a delfti hajóépítő csapat is, akik jelenleg az idén zajló Solar1Races versenyre készítik fel járművüket. Lehetőségünk volt a teljes hajó szemrevételezésére; bemutatták csapatuk elektronikai eszközeinek tesztberendezéseit, valamint műhelyük felszereltségét. Kérdéseinkre mindig kielégítő és bő választ kaptunk, és azzal kapcsolatban is sokat tanultunk, milyen körülményekre kell felkészülnünk a világbajnokságon, akár fejben, akár fizikailag.

Köszönjük, srácok, és sok sikert kívánunk a 2015-ös versenyeken! Jövőre már a vízen találkozunk ;)

A delfti csapat facebook oldala: TU Delft Solar Boat Team

 

A bejegyzés trackback címe:

https://solarboatteam.blog.hu/api/trackback/id/tr927436308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása